2006. nyarán Lengyelországban jártam barátaimmal. Itt következik egy útinapló, amely nem egy nyomdakész szöveg, hanem az utazás közben történt jegyzetelés eredménye, a felkeresett helyekre koncentrálva. Július 29. Indulás Pécsről, az egyetem elől hajnali 5 órakor. A csoportnak csak kb a fele volt ekkor a buszon, a többiek Budapesten szálltak fel, a Keleti Pályaudvarnál. Szlovákián át haladtunk, szép napsütésben. Dél körül megálltunk egy kis pihenőre Donovalynál. Sűrű erdőben buszoztunk észak felé, majd időnként eleredt az eső. Zakopanéba délután érkeztünk, az első program a Gubalówkára való feljutás volt, siklóval. A fantasztikus panorámát némi eső zavarta meg. Beültünk páran a hegytetőn levő vendéglőbe valami hamburgerféleséget enni és lengyel sört inni hozzá. Visszafelé is siklóval mentünk - ha már három éve gyalog tettük meg ezt a távot (és szintkülönbséget), akkor most ezt a kényelmesebb és gyorsabb lehetőséget is ki kellett próbálni. Szállásunk a Harenda kempingben volt, itt vacsoráztunk - közel egy év elteltével ismét gázpalackos főzés volt, zöldborsófőzelék kolbásszal. Július 30. Korán reggel bepakolás a buszba. Csak a sátrak maradtak a kempingben. Felvonóval a Kasprowy-csúcsra mentünk. A sűrű ködben alig lehetett 5 méterre ellátni. A csoport egy része gyalog jött le a hegyről, mi páran inkább a felvonót választottuk. A felvonó alsó állomásától indultunk egy rövid gyalogtúrára - ott legalább lehetett látótávolságról beszélni, ellentétben a hegytetővel. Találtunk egy fatemplomot egy kolostorépülettel, melyet a mellette levő táblán szereplő szöveg szerint 1898-ban építettek, és Szent Albert testvér tiszteletére szenteltek fel. Épp istentiszteletet tartottak benne. A rövid túra után visszamentünk a faluba, érintve egy vízesést, egy szép faépületet melynek kertjében II. János Pál pápa szobra áll. Ezután megnéztük a síugrósáncokat, ahol éppen nyári edzést tartottak. Időnként eleredt az eső. Dél körül visszamentünk a kempingbe, főztünk ebédet gázpalackon (smack), majd sétáltunk Verácskával egy jót a kemping környékén, aztán elindultunk busszal a Morskie Oko-hoz. A magas hegyek ölelésében meghúzódó tengerszem fantasztikus látványt nyújtott. Visszafelé az út nagyrészét lovaskocsin tettük meg, egy elfogadható ár kialkudása után. Este a kemping éttermében vacsoráztunk savanyú krumplilevest, világos színű húsgombócot, és fagyit. Július 31. Reggel sátorbontást követően Wadowicén keresztül Kalwaria Zebrzydowska templomához utaztunk. Nagy barokk templom, kolostorral, kerengőkkel, udvarokkal. A templom előtti téren virágokkal díszített régi házak vannak, előttük időnként egy apáca, vagy szerzetes sétál el. A templom körül, viszonylag nagy távolságban elszórtan vannak a stációk. Innen Krakkóba utaztunk tovább. Sétáltunk egyet az óvárosban, meghallgattuk a trombitást, fotóztunk sokat, majd beültünk a Posztócsarnokkal szemben egy vendéglőbe Zywiecet inni. Krakkóból Czestochowába, a híres búcsújáróhelyre utaztunk tovább. A monumentális templom-kolostor együttes ezúttal egy szabadtéri oltárral egészült ki. A kéthajós templom igen monumentális és szokatlan, mert úgy tűnik, mintha két templom épült volna szorosan egymás mellé. A bal oldaliban látható a híres Fekete Madonna ikon. Szállásunk a Borki kempingben volt, vacsora: lencsefőzelék kolbásszal. Augusztus 1. Esőben sátorbontás, bepakolás a buszba, majd indulás Varsóba. Mivel ebédidőben értünk oda, elsőként betértünk egy középkori házban kialakított hangulatos kis vendéglőbe, ahol sonkás pirogot ettünk. Sétáltunk egyet az óvárosban, pénzt váltottunk - a pénzváltó a főtér egyik sarokházának emeletén volt, melynek ablakából nagyon jó rálátás volt a térre, fotózáshoz kiváló. A főtérről a királyi várhoz mentünk, majd vissza a buszhoz. A szállásunk a Mazuri-tavak vidékén volt, Dywity közelében. Két éjszakát töltöttünk itt. Gázpalackos főzés (utólag visszatekintve ezen a túrán utoljára), majd rövid séta a kemping környékén. Augusztus 2. Ismét szakadó esőre ébredtünk. Reggeli a közös helyiségben, majd indulás Olsztynba. A városnézés keretében megtekintettük a várat kívül-belül, ahol kalodába zártuk és lefényképeztük egymást. Felkerestünk több katedrálist, a planetáriumot. Délután következett a kajaktúra Olsztynból a kempigbe vezető 8 km-es távon. Fantasztikus vízivilág, tavirózsákkal, vízitökökkel és mindenféle nyíló virággal. Az idő kegyes volt hozzánk, nem esett az eső. A csoport tagjai közül néhányan gyalog mentek vissza a kempinghez, de azért közülük sem mindenki hagyta ki a kajaktúrát, mivel lehetőségünk nyílt este még egyszer vízre szállni egy kis romantikus esti kajakozásra Verácskával. Este tábortűz, kolbászsütés vicces hangulatban, Gabifogkrém-ízű üdítőitallal, énekléssel. Augusztus 3. Délelőtt Malbork 13. századi lovagvárát néztük meg kívül-belül. Csoportos vezetés volt, némiképp rétestészta-jelleggel. Jobb lett volna ha mindenki a maga tempójában haladhatott volna. Na mindegy. Fényképezkedtünk a lovagokkal - kard a kézbe, sisak a fejre... A várlátogatás után fagyit ettünk, majd a hirtelen eleredő eső elől a bejárati rész tetője alá húzódtunk be. Délután ismét vízi program volt, hajókiránduláson vettünk részt az Elblagi csatornán Jelonki és Elblag között. A hajót egy alkalommal síneken emelték át. Fantasztikus vízivilágon át vezetett az utunk, különféle vízimadarak röpködtek körülöttünk. Elblagba érkezéskor tízpontos idő volt, fotózáshoz abszolút ideális fényekkel, színekkel - ilyen jó fényviszonyokkal még az életben nem találkoztam. Szállásunk Stegnában volt, a tengerpart közelében. Sátorállítás után kimentünk a partra, nagyon élveztük a vizet, és a giccses naplementét. Vacsoráztunk egy helyi étteremben, én zsureket, sült lepényhalat és sört. Vacsora után léghoki meccset játszottunk - részemről biztató kezdéssel majd kiábrándító folytatással... Augusztus 4. A mai nap első programja Gdansk volt. Korábban a kikötőről volt némi ismeretem és a híres daruépületről. Na ez csak a jéghegy csúcsa! Az egész óváros kivétel nélkül szebbnél szebb középkori épületekkel teli, összefüggő egységes utcahálózat. Megnéztük a katedrálist, fölmentünk a tornyába is, ahonnét fantasztikus panoráma tárult elénk. Sétáltunk az óváros utcáin, betértünk a kenyérbe (pékség), igazi békebeli, kifli izű kiflit ettem. Több utcában kirakodóvásár volt, ruhákkal, miegyebekkel, és régiségekkel. Nagyon megragadott a város hangulata - ide vissza kell jönni mielőbb! Délután a tengerpartra mentünk, ahol mindenféle szétrombolt betonépítmények vannak, majd Gdyniába utaztunk, ahol az akváriumot néztük meg. Szállásunk Sopotban volt, a kempingben, a tengerpart közelében. Vacsora a világítótorony közelében, sült hal és sör, majd léghoki meccs következett - a mesteremtől tanulva és túlszárnyalva őt 3 meccsből 3 győzelemmel zártam az estét. Augusztus 5. A mai nap programja hajókirándulás lett volna a Hel-félszigetre. Azonban a szeles és esős időjárás miatt a hajójáratokat törölték, és ezért más programot választottunk magunknak: villamossal Gdanskba utaztunk! Sétáltunk a hangulatos óvárosban, ettünk sült halat a kikötőben, miközben remek slágereket hallhattunk a vendéglőben. Fölelevenítettük kedvenc dalainkat, sűrű nevetgélés kíséretében. Délután Sopotban a tengerparton sétáltunk, kagylót gyűjtöttünk, borostyánt kerestünk és nem találtunk, de annál jobban éreztük magunkat - felszabadult gyerekként szaladtunk a vízben cipővel a kézben, feltűrt nadrággal. Kimentünk a hosszú mólóra, fényképeztük egymást, majd vacsoráztunk egy tengerparti étteremben. A többiek meleg ételt ettek, én lazacsalátát. A nap végén Verácskával táncoltunk egy jót, és persze ma is játszottunk léghoki meccset, változó eredménnyel. Augusztus 6. A tengert hátunk mögött hagyva, dél felé indultunk, a Kaszub-tóvidéken keresztül utaztunk. Wdzydze skanzenjét néztük meg délelőtt. Régi szélmalom, lakóépületek, romantikus kis templom, iskola, eredeti berendezések, szép festmények. A skanzen melletti pékségben finom sütit vettünk, melyet Torun felé útközben jóízűen el is fogyasztottunk. Torunba zuhogó esőben érkeztünk. Megnéztünk egy gótikus templomot, majd a városháza felé vettük az irányt. Felmentünk a toronyba, ahonnét rekordidő alatt viszonylag sok képet sikerült csinálni a kapucni alól, majd megtekintettük a múzeumot, ahol festmények, és különféle régi tárgyak láthatók. A múzeumlátogatás után egy mézeskalács-üzletbe látogattunk - a város nevezetessége a mézeskalács. Gyorsan nekiláttunk a díszcsomagolású finomságoknak, aztán a színes szalagok más funkciót kaptak a buszon, melyek hajdíszként is jól beváltak. Szállásunk Znin kempingjében volt, az esőre való tekintettel faházakban. A vacsora rendelt pizza volt, majd dobókockával játszottunk a közös helyiségben. Augusztus 7. Reggel Poznanba utaztunk. A délelőttöt városnézéssel töltöttük. Elsőként egy katedrális volt a látnivaló, de mi páran gyorsan kijöttünk a templomból, hogy megkeressük a közelben elrejtett geoládát. Meg is lett, a baj az volt hogy a nedves logbookba szinte semmit se lehetett beírni. Sétáltunk a hangulatos óvárosban, majd beültünk ebédelni egy hangulatos étterembe. Innen Wroclawba buszoztunk. Elsőként a Raclawicei körképet tekintettük meg. Hatalmas élmény, a csatajelenetek mintha az ember szeme láttára történnének, a festmény az eléje épített domborzattal, növényekkel és mindenféle tárgyakkal a valóság illúzióját kelti. A körkép megtekintése után a belvárosba mentünk, ahol megtekintettük a katedrálist, sétáltunk a régi szép házak között. Különösen látványos a városháza gótikus épülete. Szállásunk Wroclawban volt a kempingben, a folyóparton. Sátorállítás után visszamentünk az óvárosba vacsorázni: pirogot ettünk majd' mindannyian, az étterem közvetlenül a városháza mellett volt. Augusztus 8. Szokás szerint zuhogó esőben bontottunk sátrat. Reggel bevásárlás után Swidnicába mentünk. Megtekintettük a katedrálist vezetéssel - ez volt az út egyik legmegragadóbb katedrálisa, gótikus épület, barokk berendezéssel, de nem az a csicsás túlburjánzó fajta, hanem egy rendkívül ízléses, "Ragályi Elemér-színvilágú" történelmi hangulatú környezet. A székesegyházból a fatemplomhoz mentünk. A favázas épület Európa legnagyobb fatemploma, lenyűgöző belső berendezéssel, karzatokkal, orgonával. Délután a Tábla-hegységbe mentünk túrázni. A túra eleinte még esőben, embert próbáló nedves környezetben zajlott, majd fokozatosan tisztult az idő, mígnem a nap is kisütött. A nap végén Czermna koponyakápolnája volt az úticél, de a kései érkezés miatt nem tudtunk bemenni. A templomban tartott istentiszteletre tértünk be egy kis időre és sétáltunk a temetőben. Szállásunk Dusniki Zdrójban volt, az utóbbi napok esős időjárása miatt szilárd épületben - mi a konyhában aludtunk a földön. Búcsúvacsora egy helyi étteremben viszonylag nagy létszámmal: részemről normális adag sült pisztráng, a többiek hatalmas adag kajákat kaptak. Augusztus 9. Reggel korán indultunk Csehország felé. Két programpont volt az utolsó napra. Elsőként Litomysl várkastélyát tekintettük meg kívül-belül. A belső berendezés egyes részei különlegesek, de inkább amolyan "összehordott kiállítási anyagról" beszélhetünk. A kívülről lenyűgöző várépület pazarabb belső berendezést sejtetett - számomra legalábbis. A nap másik programja szintén egy kastély volt, Lednice-Valticében. A várkastély kertjében sétáltunk, megnéztünk egy solymászbemutatót, majd elindultunk hazafelé. A csoport egy része Győrben leszállt a buszról. Búcsút véve egymástól, folytattuk utunkat Pécsre, ahová a késő esti órákban érkeztünk meg. Fényképek Lengyelországról lap tetejére |
![]() |