Pamplona, főtér

Fotók a bikafuttatásról egy pamplonai üzlet falán

Olite, vár

Olite, fűszeres

Bardenas Reales

Bardenas Reales

Utunkat Navarra legnagyobb városában, a Pireneusok déli előterében fekvő Pamplonában folytatjuk. A történelmi hangulatú város az El Camino egyik legjelentősebb állomása, Baszkföld történelmi fővárosának számít. Gótikus stílusú székesegyháza 1397–1530 között épült. Pamplona folyója az Arga, partja mentén gyönyörű parkok terülnek el. Pamplona 16. századi erődítménye, az ötszög alaprajzú, monumentális citadella szintén megér egy hosszabb sétát.

Pamplona fő attrakciója a minden év júliusában megrendezett fesztivál, a San Fermín. A fesztivál kilenc napja idejére a város egyetlen hatalmas fieszta-területté alakul, ahol megállás nélkül szól a zene, zajlik a vidámság. A parti-folyam csupán akkor szakad félbe, amikor kezdődik a bikafuttatás, az Encierro. Reggel 8 órakor a dühödt bikák a város utcáin esztelen rohanásba kezdenek, miközben a piros-fehér ruhás fiatalok, a mozo-k tovább hergelik őket. A bikafuttatást követően a zajos fesztivál tovább folytatódik, éjjel-nappal. Ha Papmlonában járunk, nem hagyhatjuk említés nélkül Ernest Hemingwayt, aki 1923–1959-ig számos alkalommal ellátogatott a városba; első regényének, a Fiestának központi motívuma a San Fermín.

Pamplonából egy hangulatos középkori városkába utazunk tovább. Olite valóban olyan, mintha egy mese elevenedne meg, várának csipkés falai, titkos átjárói, tornyainak sokasága fantasztikus látványt nyújt. A várat körülvevő szűk utcák is rendkívül hangulatosak, és ami rögtön szembetűnik, hogy az évszázados tereket odaillő tartalommal töltik meg: a kereskedők kézműves termékeket, különleges gyümölcsöket, terméseket, teafüveket kínálnak stílusosan berendezett standjaikon.

Pamplona mellett Navarra másik „jelképe” a rendkívül száraz, sivatagos vidék, Bardenas Reales. Holdbéli tájra emlékeztető, vad környezetben járunk, ahol az erózió a márga-agyag-gipsz felszínt szeszélyes alakzatokká formálta. A piramis-szerűen kiemelkedő dombok az eredeti felszín magasságát mutatják – nem véletlenül hívják őket tanúhegyeknek –, a felső részükön elhelyezkedő keményebb kőzetek megakadályozták az alattuk levő puhább, lazább rétegek lepusztulását. A területet átszövik a száraz patakmedrek, vízmosások, a sós talajon élő növények a forrósággal küzdenek.

(A szerző felvételei)