|
Komlós Attila Írország – 5. Cobh
Cobh jellegzetes városképének meghatározó elemei a parton sorakozó színes házak, a föléjük tornyosuló St Colman katedrálissal. Cobh Viktória királynő 1849-ben tett látogatása után a Queenstown nevet kapta, melyet 1921-ig viselt. Itt található a világ egyik legnagyobb természetes kikötőöble, a város a 18. században kezdődő hatalmas ívű felemelkedését ennek köszönheti. A kikötő a személyforgalom és a kereskedelem mellett fontos katonai bázis is volt. Cobh hangulata azonban a többi ír városéhoz nem hasonlítható, szomorú emlékekkel teli hely ez.
A kivándorlók a hajóra szállás előtt a Viktória-korabeli vasútállomás épületébe érkeztek. Itt rendezték be a Queenstown Story múzeumot, mely a kivándorlás történetét tárja elénk. Az épület előtt látjuk a kivándorlók szobrát, mely Annie Moore-t és két öccsét ábrázolja. A belépő „stílszerűen” egy New York-i hajójegy. Eredeti holmik, utazóládák, az egykori épületek berendezési tárgyai között haladunk, szinte együtt a kivándorlókkal, akik életnagyságú szobrok formájában vesznek körül bennünket. Közben a hangszórókból korabeli hangfelvételeket hallunk, a hangosbemondó kiabálását és a kivándorlók tömegeinek morajlását. A múzeumban nyomon követhetjük a hajók és az utazási körülmények változását az 1840-es évek elképesztően zsúfolt, nyomorúságos „lélekvesztőitől” az 1900-as évek óceánjáró luxusgőzöseinek világáig. Az Európa és Amerika között akkoriban gyorsan bővülő gazdasági kapcsolat és a kivándorlók számának növekedése hatalmas üzletet jelentett, melynek következtében a nagy hajótársaságok között komoly verseny alakult ki, hozzájárulva az egyre korszerűbb, kényelmesebb, nagyobb kapacitású és gyorsabb hajók megépítéséhez. Az 1900-as évek elején a hajógyártás jelentette a csúcstechnikát, az érintett nemzetek gazdaságának fokmérője volt egy-egy új óceánjáró megépítése. Az üzemeltető társaság mellett az adott ország presztízsét is jelentősen növelte, ha járműve elnyerte az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalagot. De ne felejtsük el azt sem, hogy a fénykor luxusgőzöseinek csillogó szalonjait, bárjait és lakosztályait magába foglaló szintek alatt ott volt a fedélközben a kivándorlók százait elszállásoló szűk kabinok sokasága.
(A szerző felvételei) következő rész - lap tetejére - vissza a listához |
![]() |