|
Komlós Attila Észak-Európa – 11. Norvégia: A Lofot-szigetek
Norvégia partjait Skutviknál hagyjuk el, majd néhány órás hajózás után Skrovában érünk partot. A hajó itt pár percig áll, majd indulunk tovább a szigetek legnagyobb településére, közigazgtási központjába, az 5000 lakosú Svolværbe. A város gazdaságának legfőbb eleme a halászat – a szezon márciusban van, ilyenkor 20-30 ezer ember érkezik ide munkára. Svolværben nem időzünk, hanem indulunk néhány szigettel távolabbra, a hangulatos Nusfjord halászfaluba. A szigeteken végig jó minőségű út vezet, a nagyobbak mindegyikét híd vagy alagút köti össze. Nusfjord sötétpiros és sárga faépületei a 19. században épültek. Csodálatos hangulatú település, ahol szinte minden eredeti, száz-százötven éves formájában található ma is: a posta, a csónakkölcsönző, a vegyesbolt mind-mind eredeti berendezésű, mégis tökéletesen kielégíti a mai igényeket. Nagy élmény Nusfjordban csónakot bérelni, és a fjord végéig evezni, majd felmászni a szikla tetejére, és a világítotorony mellől visszapillantani a kontinensre.
A szigetek múltját, a gazdaság fejlődését, és a hétköznapi élet körülményeit ismerhetjük meg a Kabelvåg-i Lofot-múzeumban. Láthatunk több száz éves halászkunyhót, halászati eszközöket, régészeti leleteket, de régi üzletet, fényképészműtermet és lakásbelsőket is. Az itteniek és az ide látogató turisták vérmérsékletéhez igazodik a múzeum berendezése, ahol a tárgyak nem vitrinben, vagy kordonok mögött vannak, hanem minden ugyanolyan helyzetben, mint amikor használták azokat. Úgy érezheti magát a látogató, mintha vendégségbe ment volna valakihez és nem múzeumba. A sok hangulatos település közül Henningsværbe is ellátogatunk, ahol egy magángalériát tekintünk meg. A kis halászfalvak majd’ mindegyikében találhatunk ilyen galériákat, ahol képeket, kézműves alkotásokat lehet megtekinteni és vásárolni. Ezeket az általában ingyen látogatható kiállításokat a lakás egyik szobájában rendezik be, s a nézelődés vagy vásárlás mellett jó alkalmat adnak a helyiekkel való beszélgetésre, valamint arra hogy egy-egy régi, hagyományosan sötétpirosra festett faépületet belülről is megtekintsünk. A következő részben maradunk a Lofot-szigeteken és ellátogatunk Borgba, ahol felkeressük a viking múzeumot és megismerünk néhány érdekességet a vikingekről. (A szerző felvételei) következő rész - lap tetejére - vissza a listához |
![]() |