A Krakkótól 15 kilométerre délkeletre fekvő város, a 20 ezer lakosú Wieliczka messze földön híres. Itt található Európa egyik legrégebbi sóbányája, mint turistalátványosság a világon semmi mással nem hasonlítható össze. A vendégkönyvekben olyan hírességek neveit olvashatjuk, mint Kopernikusz, Goethe, Humboldt, Paderewski, Mengyelejev, Baden Powell, Karol Wojtyla, és számos koronás államfő. 1978 óta az UNESCO Világörökségi listáján szerepel, évente 800 ezer turista keresi fel a világ minden tájáról.

A földtörténeti múltban, a miocénben tenger borította a területet. A sóvidék a tenger sós vizének lerakódásából keletkezett. Alul a mélyben összefüggő sórétegek húzódnak, a felszínhez közelebb nagy sórögökből álló zárványok helyezkednek el. A bányászat mintegy ezer éve kezdődött, eleinte vízzel oldották ki a kőzetekből a sót, majd a 13. században indult meg az aknás kitermelés. Amikor Szemérmes Boleszláv feleségül vette IV. Béla magyar király leányát, Kingát, Erdélyből hívott bányászokat, s ők kezdték meg a korszerű termelést. Csákánnyal és ékekkel hasítottak ki kb. egyméteres, henger alakú tömböket - a sóbálványokat - és azokat felvonóval húzták a felszínre. A legenda ezt a történetet sokkal szebben mutatja be. Kinga egy erdélyi sóbányát kapott hozományul, amelybe beleejtette gyűrűjét. Amikor kezdetét vette Wieliczkán a sóbányászat, akkor rögtön az első felszínre hozott sóbálványban megtalálták a királylány gyűrűjét. A csoda nyilvánvaló volt: az erdélyi bánya a mélyben elvándorolt Lengyelországba. A középkorban Wieliczka városfalakkal körülvett "aranyat érő" helynek számított. A só a lengyel királyok egyik legfontosabb jövedelemforrása volt.

A turisták fekete egyenruhás vezetők kalauzolásával tekinthetik meg a bányát. A túra során három és fél kilométert tehetünk meg a föld alatt, miközben a bánya 2148 terméből harmincat látogatunk meg. Először egy lépcsőn megyünk le 63 méteres mélységbe. A bánya leglátványosabb attrakciói a hatalmas föld alatti termek, a kápolnák, a sóból kifaragott szobrok - a legrégebbi faragások a 18. században készültek. Megtekinthetjük a különböző bányászati módszereket, s a panoptikum-szerű jelenetekből képet kaphatunk arról, hogy miként zajlott az embert próbáló munka a föld alatt. A munka rengeteg veszéllyel járt, nemcsak az omlások, hanem a felgyülemlő mérges gázok, vízbetörések, és más váratlan helyzetek miatt is. A bányászok ezért minden munkanapjukat imádkozással kezdték. A bányában több kápolnát is kialakítottak - mesterművek mind. Legszebb közülük a Szent Kinga-kápolna - inkább katedrálishoz hasonlítható - 55 méter hosszú, 12 méter magas, sóból kifaragott oltárral, domborművekkel, padlómintázattal, sókristály csillárokkal.

(A szerző felvételei)