|
Komlós Attila Kirándulások Ausztriában 8. Heiligenblut legendája
Ezúttal Ausztria legnagyobb hegyeinek birodalmában, a Grossglockner környékén teszünk látogatást. Karintia északnyugati csücskében, a Dráva völgyét elhagyva, a Möll folyó mentén haladunk, az út fokozatosan emelkedik. A térség kis településeinek mindegyike népszerű üdülőhely. A Möll folyó kanyarulatában fekszik a beszédes nevű Winklern község, látnivalói közül említésre méltó a középkori eredetű várostorony. A következő település Döllach, már 1013 méterrel a tengerszint felett. Egykoron a környék nemesfémbányászatának volt a központja. Fő látnivalói későgót temploma, 11. századi eredetű kastélya, hagyományos parasztházai, valamint a közeli barlang és a 60 méter magas Zirknitz-vízesés.
Valamikor a régmúltban Konstantinápolynak volt egy uralkodója, aki nem hitt Istenben. Abban az időben egy pogány kereskedő, aki éppen a városban járt, elhatározta, hogy próbára teszi Isten hatalmát: az egyik templomban átszúrja a Jézust ábrázoló képet. Amint megbökte a vásznat, abban a pillanatban vér kezdett csörgedezni a festményről. A kereskedő hirtelen nagyon megijedt. Nem sokkal később megtért, és igazhitű keresztény lett belőle. Az uralkodónak hamar a fülébe jutott a csodás esemény híre, aki ezután ugyanazt tette a képpel, amit nem sokkal azelőtt a kereskedő. Csodák csodája, a festmény ismét vérezni kezdett. A vért egy kis üvegcsébe fogták fel. Az uralkodó természetesen szintén hívő ember lett.
A testvérek több helyen hirdették az Evangéliumot, így Karintiában, a Dráva-völgyében is. Az egyik igehirdetést követően Briccius szörnyű viharba került, s maga alá temette egy lavina. Karácsonykor, a hegyi parasztok három búzakalászt láttak meg azon a helyen, a hóban. Amint elkezdtek ásni, egy holttestet találtak a hó alatt. Rögtön gyanítani kezdték, hogy akit megtaláltak, csakis szent ember lehet, mert a szívéből három búzaszál nőtt ki a tél közepén. Egy két ökör húzta szekérrel szállították el a holttestet. A hegyek között a két ökör megmakacsolta magát, és nem akart továbbmenni. A parasztok elhatározták, hogy ott fogják eltemetni a szent embert és a sírja fölé templomot építenek majd. Mikor levették a kocsiról, akkor vették észre, hogy egy csúnya seb van a lábán, és benne megtalálták a kis üvegcsét a szent vérrel. A parasztok leírták az esetet, s a fiolával együtt elküldték azt a salzburgi érseknek, aki a konstantinápolyi uralkodót is tájékoztatta az esetről. Ettől kezdve a csodás történet a négy testvérről az egész országot bejárta. Briccius sírját egy templomban találjuk: abban a faluban, amit a szent vérről Heiligenblutnak hívnak. (A szerző felvételei) következő rész - lap tetejére - vissza a listához |
![]() |