A főtér

Az evangélikus templom a főtér felől

Az "öreg bányász"

A Rudolf-torony

Város a hegyoldalon

Koponyák a csontházban

Hallstatt nemcsak Felső-Ausztria, hanem talán az egész ország legfestőibb települése. A magas, többnyire kopár hegyek ölelésében elterülő hasonnevű tó partján elhelyezkedő település különleges szépsége szokatlan elhelyezkedéséből adódik. Utcái a tópart mellett szinte teljesen függőlegesen kiemelkedő hegy oldalára kúsznak fel, házai fecskefészekszerűen, szorosan egymás mellett állnak.

A kisváros főterét Ausztria legbájosabb terének szokták nevezni - nem ok nélkül, ugyanis valóban mesébe illő.

A kis tér alsó része felől, az evangélikus templom mellett elhaladva, fedett lépcsősoron jutunk el a plébániatemplomhoz. A gótikus templom éke a gazdagon díszített XIV. századi Mária-oltár. A templom körül helyezkedik el Hallstatt kis temetője. A hely szűkössége miatt az elhunytak csontjait bizonyos idő elteltével kiemelik a földből és a temető melletti csontházban helyezik el.

Nemcsak a szép panoráma, hanem a múlt emlékeinek felfedezése végett legalább annyira érdemes felmenni a városka fölött magasodó Rudolf-toronyhoz. Ezt megtehetjük akár gyalogosan a meredek ösvényen, akár kényelmesen és gyorsan a sikló igénybevételével. A Rudolf-torony vendéglőjének teraszáról szép panoráma tárul elénk a környékre.

A közelben áll a bányászati múzeum épülete. S hogy mit bányásznak a térségben évezredek óta? Természetesen sót - hiszen ez jelentette az itt élő megtelepedő emberek gazdaságának alapját. A sóbányászat első nyomai Kr. e. 5000-ből származnak, jóval korábbról, mint az egyiptomi piramisok, és a többi híres ókori világcsoda. A város neve is a sóra utal - a Hall keltául sót, a Statt (Stadt) pedig várost jelent.

A bányászati múzeumot egy termelésből kivont bányarészben alakították ki, bejárata régi bányaépületben nyert elhelyezést. A látogatás kezdetén mindenki bányászruhát kap, ennek részben praktikus szerepe van, mert megvédi az öltözékünket, részben pedig megadja a kellő hangulatot. A vágatokban és a bent kialakított termekben képet kaphatunk a természetföldrajzi adottságokról, a só keletkezéséről, a bányászati módszerek fejlődéséről, az őskori emberek életmódjáról. Közben két csúszdán csúszhatunk le - pont úgy, ahogyan a bányászok a munkahelyükre mentek annakidején. A látogatás során egy történetet is meghallgathatunk egy alig érthető helyi akcentusban beszélő öreg bányász előadásában, "aki" nem más, mint egy mozgó bábfigura, hangszóróból jövő hanggal.

A történet szerint a bányászok 1734-ben egy összelapított holttestet találtak a bányában. A só által konzervált holttest a feltételezések szerint több ezer éves is lehetett, ám az akkori emberek ezt nem tudhatták, s a régészeti világszenzáció rövid idő alatt az anyaföld részévé vált… A látogatás a bányavasúton való utazással ér véget, néhány perces zötykölődés után jutunk a felszínre. Visszaúton a múzeumtól, a Rudolf-torony és Hallstatt felé érdemes megtekinteni a szabadtéri bronz- és vaskori feltárásoknál kialakított bemutatóhelyet.

(A szerző felvételei)