|
Komlós Attila Dalmácia kincsei - 5. Split
Jobbra az egykori mauzóleum nyolcszögletű oszlopcsarnokának maradványait láthatjuk - a nyolc oldalból hat maradt fenn a mai napig. A mauzóleum bejáratát két Egyiptomból származó szfinxszobor vigyázta, a figurák egyike ma is eredeti helyén található, a másik a Jupiter-templom előtt áll. Az egykori mauzóleumot Ravennai János érsek átépíttette, 652-ben székesegyházként szentelték fel. A dóm kincsei a kapuit díszítő, Krisztus életéből vett jeleneteket ábrázoló diófafaragások 1214-ből, valamint az 1448-ban alkotott Szent Anasztáz oltár. A dóm magyar vonatkozása, hogy a főkapu felett két kőkoporsóban nyugszik IV. Béla két lánya, akik a közeli Klis várában haltak meg a tatárok előli meneküléskor, 1242-ben. Az oszlopcsarnok nyugati oldalán barokk épületek állnak, köztük kis utca vezet a keresztelőkápolnához, az egykori Jupiter-templomhoz. Az római kori templomnak ma már csak a szentélye látható, előtte a mauzóleum másik szfinxfigurája áll. Az óváros a római palota falain belül, helyenként azt átlépve alakult ki. A négyszög alakban elhelyezkedő falakat egy-egy kapu töri át, délen a már ismert Bronzkapu, északon az Aranykapu, keleten az Ezüstkapu, míg nyugaton a Vaskapu. Az Aranykapu előtt áll Metrović alkotása, Gergely püspök hatalmas bronzszobra. Az Ezüstkapun át a piactérre jutunk. A zegzugos, szűk utcákon sétálva számos római épületet láthatunk, a sok szép középkori és barokk ház között. Az óváros nyugati részén, az erődítmény falán kívül, a Vaskapun túl, olaszos hangulatú tér található - régi nevén Piazza dei Signori, azaz Urak tere - kávéházakkal, kényelmesen sétáló helyiekkel és turistákkal. A tér fő látványossága az óratorony, a régi városháza gótikus épülete, utóbbi ma a Néprajzi Múzeumnak ad otthont. (A szerző felvételei) következő rész - lap tetejére - vissza a listához |
![]() |