Andorrába 2007. augusztusában látogattam el, egy pireneusi körutazás alkalmával. A magas hegyek között meghúzódó kicsi ország fő vonzereje a miniállam volta, a magas hegyek, valamint az alacsony adók miatt viszonylag kedvező árak. Egy tó körül tettünk rövid sétát, felkerestünk néhány kis települést, valamint a fővárost, La Vellát. A főváros, őszintén szólva, jelentős csalódást okozott számomra. A jellegzetes, ősi városmagot szinte megfullasztja a kevés fantáziával megtervezett, szögletes épületek sokasága. Egy ilyen különleges fekvésű, és jelentőségű ország fővárosában igazán odafigyelhettek volna arra, hogy legalább a homlokzatokat igényesebben alakítsák ki. Van rá sok jó példa Európában. Az itt következő fotók azt az Andorra-képet sugallják, ami bennem előzetesen kialakult a miniállamról, és sikerült megtalálnom a betondzsungelben. ![]() Estany de Engolasters ![]() La Vella Ajtó a múltba ![]() La Vella Szobrok, kút, körtánc
![]() La Vella Város a völgy mélyén lap tetejére |
![]() |